olvsó

Kedves Látogató!

Engedje meg, hogy idézzem Debussy megragadó sorait.
"Mintha egy szép pillangót látnék üveg alatt! Szárnyai még csillognak, de már nem libegnek, gazdag színpompája elfakult. Úgy látom, Önök, magyarok ezt a zenét nem tudják a maga értéke szerint méltányolni. Önöknek, ez már az életük egy része! Annyira ismerős, hogy nem tulajdonítják neki azt a mélységes művészeti jelentőséget, ami teljes mértékben megilleti."!

2012. szeptember 25., kedd

H mol csardas (Budapest Gypsy Symphony Orchestra)

Remenyi:Fly My Swallow ( 1995 )

Lendvai Csócsi József




szerző:Csonka György
1944 október 21 .-én született Ménfőcsanakon . Apja id. Lendvai Csócsi József, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal kitüntetett hegedűművész volt, a Rajkó zenekar főprímása. Nős, egy gyermek édesapja. Fia Lendvay József Liszt, Bartók, Echo-díjas világhírű hegedűművész. Jelenleg egy Antonio Stradivari hegedűn játszik. Két és fél évesen már hegedűt ragadott és édesapját próbálta utánozni. 1954-ben 10 éves korában már a Rajkó zenekarban játszott és tanulmányait is itt folytatta, egészen a 60 as évek közepéig . Ugyanebben az időszakban számos díj és elismerés mellett megkapta az Aranykoszorút is. Schweizer Oszkár hegedűművész, zeneszerző nagy mentora és példaképe volt. 20-as éveinek elején megalapította saját nevével fémjelzett zenekarát, amellyel világkörüli útra indult. 1985-ben a 100 tagú Cigányzenekar, Berki László alapító ajánlásával meghívta őt a zenekarba és azóta is tagja ennek a nagymultú társulatnak. 1988-ban Boross Lajos prímáskirálytól kapta meg egy verseny alkalmával a Pesti Vígadóban a főprímási rangot. Ugyanebben az évben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. 2005 december 12.-én a 100 tagú Cigányzenekar alelnökévé választják. Fischer Iván karmesterrel nagysikerű koncertet adtak a Carnegie Hall ban New York-ban. A Philharmonie der Nationen vendég szólistája. Mai napig az édesapjától kapott nagy becsben tartott hegedűn játszik.

Buffó Rigó Sándor


Buffó Rigó Sándor
Elnök, művészeti vezető
buffo1949. április 18-án született Tatán. Zenei tanulmányait 1957-ben kezdte, tanulóévei alatt apja, majd később id. Járóka Sándor zenekarában játszott, 1967 és 1968-ban többször szerepelt a Magyar Rádió Népi Zenekarában. 1970. április 15-től önálló prímás lett, hamarosan egymást követték a különböző budapesti, és külföldi fellépések.
1992-től a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, majd 1994-től főtitkára. 1995-ben a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapta meg. 1997-től a 100 Tagú Cigányzenekar művészeti vezetője. 2000-től a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje. 2005. december 12-től a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke.

2012. július 15., vasárnap

Sándor Lakatos plays Brahms Hungarian Dance no.1, 5, 6

Lakatos Sandor - Budapest At Night (Whole album)

1 Csárdás
2 Whistled Hora
3 The Magic Fiddle
4 On the Armenian Street
5 Staccato Capriccioso
6 Romance
7 Harmonic Waltz
8 The Canary
9 March Hora
10 Serenade
11 Pizzicato Waltz
12 The Enchanted Bow
13 Hey, Gypsy (Hej, cigány)
14 Pretty Katie (Helyre Kati)
15 Violin Solo (froom the opera The Violin-Maker of Cremona)
16 Scene in the Csárda No.2
17 Fast Concert Csárdás in D major
18 How Many Tears (Valamikor mennyi könnyet), Up and Down The Pápa Hills (A pápai dimpes-dombos), Badacsony Csárdás
19 I Sold My White Cattle (Eladtam fehér gulyám), Fancy Sleigh (Cifratornyos szánkó), That Girl Will Fade (Elhervad az a lány), Love, Love (Szerelem, Szerelem), Concert Csárdás in A minor
20 Fancy Tune (Cifrás nóta), Szatmár Csárdás, Csárdás with Cadences
21 Once On My Tomb (Ha majd egyszer a síromon), I Shall Send A Message (Üzenek majd egyszer), My Doll Let Me Know (Azt üzente a babám), What is moving (Mi mozog a zöldleveles bokorban), Old Csárd

A 100 Tagú Cigányzenekar teltházas koncertje Tunéziában





A 100 tagú Cigányzenekar 2012. július 11 és 12-én az egykori római Karthago színházában, El Jem ugyancsak római kori amfiteátrumában teltházas koncertet adott.

A tunéziai Nyári Zenei Fesztiválon, immáron 2. alkalommal képviseltette magát Buffó Rigó Sándor elnök úr vezetésével, a 100 tagú Cigányzenekar, repertoárjukban klasszikusok, modern, jazz, és a tunéziai közönség örömére helyi, népi elemekkel átszőtt művek is szerepeltek.


A koncertet követően, a tuniszi kulturális miniszter, a szociális tárca vezetőjének társaságában személyesen megkereste nagykövetünket, a 100 tagú Cigányzenekart, köszönetet mondott a színvonalas, sokszínű koncertért, a művészeti vezetőnek elmondta, hogy a jövőben is visszavárják a zenekarukat.


Mehdi Mabrouk kulturális miniszter mellett, jelen volt Khalil Zaouia szociális miniszter, az itteni Külügyminisztérium államtitkárai, valamint a helyi diplomáciai missziók vezetői/képviselői is.


A 100 tagú Cigányzenekarral több televízió és rádió csatorna is interjút készített. (El Watanya Tunisia 1-es és 2-es csatorna, NESSMA TV, Radio Jawhara FM, Radio Tunis Chaine International).

2012. június 9., szombat

Geza Hosszu Legocky and The Sinti-Roma Chamber Orchestra

"Cickom Cickom" by Gezalius & The 5 DeViLs - Gypsy New Year at the Lyon ...

"Cickom Cickom" by Gezalius & The 5 DeViLs - Gypsy New Year at the Lyon Baroque Festival 2010-2011


Recognized for his exceptional artistic qualities as a Classical Violin Virtuoso, Geza Hosszu Legocky was invited to take part in the first Martha Argerich Project Festival in 2002, in Lugano, Switzerland, and ever since, with the great success he regularly appears in this prestigious festival. In 2003, Geza was engaged in a closing concert of the second edition of the Martha Argerich Project, presenting himself for the first time as a leader and a founder of the ensemble "5 DeVils". As a result of an instantaneous success, their performance was released by the EMI Classics. Since then, 5 DeVils were broadcasted all over the world by the Radio 3, BBC etc. In 2005 The DeViLs was invited to participate in two concerts in the celebrated Teatro Colon in Buenos Aires and was honored with starguest as pianistes Martha Argerich and Gabriela Montero.
Shortly after the success in Teatro Colon, the National Argentinian Television invited the 5 DeViLs to perform in a Broadcast Show for one and half million TV watchers.
Some of the following engagements included concerts in Brussels (Belgium) at the Four Season Music Festival, at the Aegina international Music Festival in Greece, and in Livorno (Italy) at the Teatro Mori. Geza Hosszu Legocky and The 5 DeVils new CD "The Magic Bow" is in preparation for release. The DeVils symbolize an astonishing virtuosity, spontaneity, and an extraordinary ability to transmit the music to the heart of the listeners, playing the repertoire from miniatures of Paganini, or Boulanger, to dazzling Hungarian, Romanian or Balkan traditional folk tunes, to the attractive Django's swing.

Biographie

Dès l'âge de cinq ans, Geza joue avec aisance la musique yiddish et tzigane de Budapest qui fait partie intégrante de sa culture familiale. A partir de sept ans, sa mère lui interdit de jouer cette musique au profit du seul répertoire classique pour laquelle il montre des prédispositions particulières. Elle l'emmène pour le présenter à l'académie de Vienne pour y entreprendre de rigoureuses études de la seule dite « grande musique ». Lors du décès de son père, Julius Legoczky en 1997, Geza ressent un énorme vide. Il rencontre des difficultés à travailler et sa mère s'inquiète pour lui. Elle ramène alors toute la famille en Suisse, bousculant au passage la vie de sa sœur qui étudiait avec succès le piano au conservatoire de Vienne. En désespoir de cause elle présente Géza à Tibor Varga qui enseigne le violon à l'Académie de Sion. Très vite le maître réalise le génie de son élève et du tord causé par la rupture avec la musique tzigane. Il l'encourage à rejouer cette musique afin de remplir le vide laissé dans son cœur. Une an plus tard Géza est invité pour la troisième fois au festival de Verbier et participe au projet « Roby Lakatos And Classical Friends ». A treize ans, il est le plus jeune parmi les stars, Ida Haendel et Vadim Repin. Alors qu'il devait jouer une pièce du répertoire classique, il propose à Lakatos de jouer le fameux « Csardas » de Vittorio Monti. Le succès est immédiat et salué par une standing ovation. Désormais Géza est convaincu de créer son propre groupe. Il réalise alors une démo privée avec l'aide de musiciens de sa famille. Loin d'être un caprice d'adolescent, l'initiative est immédiatement soutenue par l'appui de feu Jürg Grant directeur de EMI Classics. (il était également le fondateur du festival « Progetto Martha Argerich » à Lugano . Géza fait appel à son cousin contrebassiste à Budapest Youri Szücs et lui fait confiance pour lui trouver les meilleurs musiciens de la ville. Il lui trouvera des musiciens exceptionnels de réputation internationale : Le clarinettiste Csaba Lukacs, le Cymbaliste Sandor ürmös, l'altiste Laszlo Onodi. Yüri complétera le groupe avec sa contrebasse. Les musiciens arriveront à Lugano une heure seulement avant le concert sans connaître Géza. Le temps d'installer les instruments, vingt minutes de répétition suffiront au jeune violoniste de seize ans pour enflammer le public et fonder les bases musicales du groupe. Il manquait un nom à la formation musicale et Géza songe à appeler le groupe « The 5 Angels » mais devant la virtuosité diabolique et le feu intense de la musique de ces fabuleux musiciens, la mère de Geza suggérera plutôt qu'on les appelasse « The 5 Devils ». Après ce formidable succès du concert de Lugano 2003, EMI Cassics publiera l'enregistrement qui sera couronné d'un Grammy Award. S'en suivront des concerts dans le monde entier toujours salués tant par le public que par la critique.

2012. június 3., vasárnap

Várady Hungarycum Rácz Géza Band Leader Virtuoso Czardas

Rácz Géza 2004. Nemzetközi Vonópárbaj Gálaműsor

Várady Hungarycum Rácz Géza J. Strauss. The Blue Danube (Kék Duna Keringő)

Várady Hungarycum " Ballada" László Fehér Syrinx

Várady Hungarycum László Fehér Syrinx Gypsy Love "Beautiful Youth"

Várady Hungarycum László Fehér On butterfly Mexico Live

Várady Hungarycum Rácz Géza Bandleader/ Vladimir Cosma :High Blond Man ...

Várady Hungarycum Albinoni Adagio Fehér László Pánsíp

Várady Hungarycum Fehér László Solist / Tolcsva and fresh wedding

Várady Hungarycum Rácz Géza Tere-Fere Polka Trisch-Trasch Polka

Várady Hungarycum Rácz Géza Virtuoso Hungarian Czardas

Várady Hungarycum Rácz Géza Record Exam 1987.

Várady Hungarycum Rácz Géza/Bandleader/ Bramhs VI-V. Hungarian Dance Mag...

Várady Hungarycum Rácz Géza Zigeunerweiser

Dinicu: A pacsirta-ifj. Déki Lakatos Sándor, Déki Lakatos Sándor és a cigányzenekar

Poljakin: A kanári-Lakatos Sándor Déki Lakatos Sándor és ifj. Déki Lakatos Sándor.

2012. május 5., szombat

Pannon Zenekar:Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódia-I rész


Pannon Zenekar: Liszt Ferenc II. magyar rapszódia II.rész


Pannon Zenekar:Spanyol cigánytánc


Pannon Zenekar:Offenbach-Orpheus


Pannon Zenekar:Kardtánc


Pannon Zenekar -Dinicu :Pacsirta


Pannon Zenekar Monti - Csárdás

Pannon Cigányzenekar élő Koncertje a Szombathelyi Bartók Teremben 2009 Október Cigányzene

2012. április 26., csütörtök

Országos Zenei Tehetségkutató Verseny Felhívás

Országos Zenei Tehetségkutató Verseny Felhívás


A Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakképző Iskola
(Budapest, VII. kerület, Rottenbiller utca 16-22.)

országos zenei tehetségkutató versenyt hirdet!

A versenyt a média is figyelemmel kíséri, a legjobbak számára szereplési lehetőséget biztosítva. Az I. helyezettekkel DEMO készül. A legkiemelkedőbb tehetségek lehetőséget kapnak arra, hogy automatikus felvételt nyerhessenek iskolánkba.

A verseny felső korhatára: 19 éves kor (a legkorábbi születési dátum: 1993. 07. 01.)

Korcsoportok:
• Általános iskolai korosztály – 1997. július 1 – 2006. június 30. között született fiatalok
• Középiskolák korosztály – 1993. július 1 – 1997. június 30. között született fiatalok

Kategóriák:
• Cigányzene (hegedű, klarinét, cimbalom, brácsa, nagybőgő hangszeren – a versenyzők számára a helyszínen a Rajkó Művészegyüttes biztosítja a zenekari kíséretet).
• Klasszikus zene (zongora, hegedű, cimbalom, nagybőgő, klarinét, gitár, brácsa, cselló)
• Tánczene és jazz zongora
• Ének – a szórakoztató zene bármely műfajában (hangszeres kísérőről/zenei alapról a versenyző gondoskodik)

A verseny anyaga – szabadon választott:
• Cigányzene kategóriában általános iskolás korosztálynál egy nótablokk – maximum 5 perc terjedelemben
• a középiskolás korosztálynál 1 nótablokk és 1 verbunkos vagy előadási darab– maximum 10 perc terjedelemben.
• A többi kategóriában általános iskolás korosztálynál 2 különböző stílusú, különböző tempójú hangszeres darab vagy dal – maximum 5 perc terjedelemben
• a középiskolás korosztálynál 2 különböző stílusú, különböző tempójú hangszeres darab vagy dal – maximum 10 perc terjedelemben.

A verseny időpontja: 2012. május 19. szombat, 10.30 órától.

A verseny helyszíne: Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Szakképző Iskola
1074 Budapest VII. kerület, Rottenbiller utca 16-22.

Nevezési díj: 1.000 Ft/fő

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet.
Figyelem megváltozott határidő:

Nevezési határidő: 2012. május 11.!!!

A nevezési díjakat a beküldött jelentkezési lapok alapján a jelentkezőknek kipostázott csekken kell befizetni.

> https://www.facebook.com/profile.php?id=100001010307574
Érdeklődni Mészáros Andrásné iskolatitkárnál lehet:
Telefon: 061-321-4825, vagy a 0670-466-6701
E-mail: info@rajko.hu


  Budapest, 2012. március 26. Döme Angéla
> igazgató

2012. április 23., hétfő

100 Tagú Cigányzenekar Húsvéti Nagykoncert (HD) - Szombathely, 2012.





Részletek a szombathelyi kétórás koncertből.
AGORA-MSH, Szombathely
2012.04.08.

Kotta nélküli szimfonikusok - a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje

"De fura, hogy látható minden hangszer... hát persze, nincs előttük kotta!!" Nem egy ehhez hasonló felismerés elhangzott április 8-án a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjének szünetében. A kiművelt, képzett cigánymuzsikusok nem játszottak nekünk tradicionális szökőt vagy hallgatót, de kaptunk Brahmsot, Lisztet, Strausst, s velük együtt olyan nagyzenekari, szimfonikus hangzást, amit kotta és karmester nélkül csak zsigerből, veleszületett zeneiségből lehet produkálni.

"Liszt számára a cigányzenész nemes vadember, akibe maga a természet helyezte a muzsikálás csodálatos adományát. Semmilyen formális képzést nem kapott, még kottát sem tud olvasni, s a zene úgy buzog belőle, mint a víz a szökőkútból. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lesz a cigányzenészből, tanár nélkül, virtuóz hegedűs, hangszerének tökéletes ura? Liszt számára ez újabb bizonyíték volt arra, hogy a zene istenadta dolog, az isteni terv része..."

A fentieket Alan Walker írta Lisztről szóló könyvében, s hogy mennyire sommás és helytálló ez a gondolat, arról vasárnap este magunk is meggyőződhettünk a Sportházban.

A világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar Magyar Örökség-díjas, a klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes tagjai főleg cigány származású muzsikusok, a komolyzene (többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Brahms, Sarasate, Strauss művei) mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát, magyar nótát és népdalt is játszanak.


A zenekar szervesen illeszkedik a magyarországi kulturális intézményrendszerhez, hiszen előadásmódjával és repertoárjával szintetizálja a klasszikus zenén keresztül a zenei palettán található műfajokat, ezáltal átjárást képez a szimfonikus zene - opera - operett - musical - könnyű és tánczene valamint a népzene között.

A Roma Világnapra időzített, április 8-i koncerten a kiművelt, képzett cigánymuzsikusok nem játszottak nekünk tradicionális szökőt vagy hallgatót, de kaptunk Brahmsot, Lisztet, Strausst, s velük együtt olyan nagyzenekari, szimfonikus hangzást, amit kotta és karmester nélkül csak zsigerből, veleszületett zeneiségből lehet produkálni.

A már-már jazz zenére jellemző virtuozitás leginkább a szólókban teljesedett ki, ahol a zenekar vezetői (Buffó Rigó Sándor, Lendvai Csócsi József) valamint szólistái (Berki László és Suki András hegedű, Ökrös Oszkár cimbalom, Puporka András klarinét) váltották egymást a színpadon, s villantották fel a cigányzenészekre jellemző hangszerkezelés utánozhatatlan könnyedségét, melyet intézményesítve tanulni szinte lehetetlen. Születni kell rá, hogy aztán apáról fiúra szálljon a tudás, nem kevés kitartással, gyakorlással és zenei alázattal.

Hallgatni őket azon túl, hogy örökemlékű zenei élmény, egyben kuriózum is, hiszen a 27 éve alakult zenekar először lépett fel Szombathelyen. Bízunk benne, hogy nem kell 27 évet várnunk a következőre!