Hubay Jenő (született: Huber Jenő, Pest, 1858. szeptember 15. – Budapest, 1937. március 12.), hegedűművész, zeneszerző és pedagógus. 1921-ben az MTA tiszteleti tagjává választották.
A 19. század utolsó negyedében a világ hegedűművészetének élvonalába tartozott: a hetvenes évek végétől kezdve évtizedeken át sorozatosan aratta sikereit Európa-szerte. Jelentős elismerést vívott ki kamaramuzsikusként is. Előbb brüsszeli, majd budapesti vonósnégyesével és szonáta-partnereivel a legmagasabb igényű muzsikálásnak igyekezett híveket szerezni. Zenepedagógusként is kiváló eredményeket ért el. Hubay 23 éves korában került az előkelő Brüsszeli Konzervatórium hegedűtanszakának élére, és négy év alatt kitűnő muzsikusok egész sora került ki osztályából, köztük Bram Eldering. Ezt követően visszatért Magyarországra, ahol a Zeneakadémia hegedűtanszakát vezette. A Hubay-iskolából olyan híres művészek sora került ki, mint Geyer Stefi, Vecsey Ferenc, Szigeti József. 1919-től 1934-ig a Zeneakadémia igazgatója volt. A 19. század végétől népszerűek voltak hegedűművei és magyar, francia, valamint német dalai. Később érdeklődése egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult: A cremonai hegedűs és az Anna Karenina című operáival maradandót alkotott.
Zeneszervezői munkássága és koncertjei
A Franciaországban töltött évek és az ott szerzett kapcsolatok lehetővé tették Hubay Jenő számára, hogy a hazatérését követő esztendőben sajátságos vállalkozásra szánja el magát: 1887 februárjában, a Loire partján fekvő Angers-ben magyar fesztivált rendezett a magyar zene külföldi népszerűsítése céljából. A műsort Hubay állította össze magyar szerzők: Mihalovich Ödön, Bertha Sándor, Goldmark Károly, Zichy Géza, Liszt Ferenc és saját műveiből. Hubay saját Concerto dramatique-ját és a Plevna-nótát adta elő, s a közönség valamennyi szám után viharosan ünnepelte.[6]
A fesztivál után nyugalmas időszak következett, Hubay a tanítással és komponálással foglalkozott. 1888-ban a filharmonikusok bemutatták I. szimfóniáját, majd ezt követően Bécsbe utazott, ahol a közönség lelkesen megtapsolta, de a kritikusok visszafogottan nyilatkoztak művészetéről. Márciusban Hubay Zichy Géza társaságában jótékony célú hangversenykörútra indult Ausztriába és Olaszországba. A római Teatro Costanziban rendezett koncertjükön megjelent az egész udvar, élén az olasz királynéval, akinek bemutatták a művészeket. Áprilisban Párizsban járt, a Salle Érard-ban hangversenyezett. A koncert után Munkácsy estélyt adott tiszteletére. Hubay magyar műsorából adott elő egy-két számot, és a Nagyopera egyik művésznője a román királynő udvarhölgyének, Héléne Vacarescunak verseire komponált Hubay-dalokat énekelt. Az udvarhölgy-költőnő közvetítésével Erzsébet román királyné (aki Carmen Sylva álnéven jelentette meg verseit) meghívta palotájába, Sinaiába „kedvelt magyar művészét”. Hubay az év végén Bécsben koncertezett, Brahms zongorás szonátáiból adott elő.[6]
Hubay Jenő az 1889-es esztendőt – májusi párizsi látogatásától eltekintve – odahaza töltötte. Februárban idelátogatott Joachim, aki kerek tíz évvel korábban – Hubay párizsi éveinek idején – járt utoljára Budapesten. Önálló estjén kívül még két koncerten lépett dobogóra: a február 8-ai kamaraesten és a február 12-ei zenekari hangversenyen. A Vigadó zsúfolásig megtelt mindkét alkalommal. A kamaraesten Joachim a Hubay–Popper vonósnégyes muzsikusaival együtt lépett fel. Ehhez fogható elismerést csak a Brahms-hangversenyek jelentettek az együttesnek. Hubay május elején Párizsban, a Salle Pleyelben adott hangversenyt Bach és Vieuxtemps műveiből, valamint saját alkotásaiból. 1889 augusztusában részt vett a dalosszövetség szegedi ünnepségén. Korábbi elégedetlenségek miatt a szövetség vezetői – velük együtt Hubay is – lemondott. Hubay ekkor végleg megvált az Országos Magyar Dalosszövetségtől, de nem a dalos mozgalomtól. Az ungvári dalárda szeptemberben meghívta a fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos ünnepségre, amelyen hosszasan ünnepelték a volt országos karnagyot.[6]
Hubay 1890 februárjában Szófiába és Konstantinápolyba látogatott, és mindkét helyen nagy sikert aratott. Ezt követően Frankfurtba, majd Brüsszelbe utazott, meglátogatni barátait. Novemberben egy hónapos körútra indult Oroszország és Finnország városaiba.[6]
Az 1891-es év jelentős eseménye volt Hubay számára, hogy a Zeneakadémián bevezették az oktatott tárgyak közé a kamarazenét és a vonósnégyest, melyek tanítását rábízták. Ugyancsak ebben az évben, december 5-én került sor első operájának, az Alienornak a bemutatójára az Operaházban. A Wagner dallam- és harmóniavilágát idéző művet, amelynek főhőse Merlin, a varázsló, kedvezően fogadták, de kiemelték a szövegkönyv gyengeségeit. 1892 januárjában Joachim ismét Budapesten járt és koncertet adott Hubay vonósnégyesével. Február végén Hubay Németországba utazott, Hamburgban és Berlinben mutatta be Concerto dramatique-ját. A németországi koncertek után vidéki hangversenykörútra indult Bodó Alajos zongoraművésszel. A nyarat A cremonai hegedűs komponálásával töltötte: művét a Pester Lloyd 1892. augusztusi értesülése szerint Oostendében fejezte be. 1892–93 telén két hangversenyt adott Brüsszelben, majd kamarazene-turnéra indult (Gent, Liège, Antwerpen, Oostende). Ezután Németországba utazott, ahol zenekari estek sorozatát adta Frankfurtban, Mainzban, Kölnben, Wiesbadenben és végül a svájci Genfben. Itt annyira mélyreható benyomást keltett a szakemberek és a közönség körében, hogy felajánlották neki a konzervatórium éppen megüresedett igazgatói állását, melyet magyarországi kötelezettségeire hivatkozva, természetesen nem fogadott el. Genf után Lyonban koncertezett, majd Normandiába utazott, onnan pedig Moszkvába, Nyizsnyij Novgorodba és Szentpétervárra, ahol kilenc fellépésre szerződtették. Ezt követően Brixenbe utazott, ahol egy hónapot töltött szövegírója, Wohl Janka költőnő társaságában, akinek vázlatai alapján Atair címmel egy „zenei regényt” írt hegedűre, öt fejezetben. A Női szeszély — Invocatio — Lidércfény — Vallomás — Szerelemittasan című tételekből álló „zenei regény” a boroszlói Hainauer zeneműkiadónál látott napvilágot, 1893-ban.[6]
A következő év februárjában Hubay újabb hangversenyt adott Bécsben. Márciusban Boroszlóba, majd Prágába látogatott. Az 1893–94. évi budapesti hangversenyévad befejező eseménye Hubay Jenő koncertje volt a Vigadó kistermében, ahol Giuseppe Tartini Ördögtrilláján kívül a művész kizárólag saját műveit mutatta be: a Brüsszelben 1884-ben írt Sonate romantique-ot, a Wohl Janka szövegére komponált Atair című „zenei regényt” és a Kossuth-nóta dallamaiból szőtt 7. csárdajelenetet.[6]
Pályájának csúcsán [szerkesztés]
Míg az 1894. év első fele az esküvő előkészületeinek boldog izgalmában telt el, második felét A cremonai hegedűs november 19-ei bemutatójának előmunkálatai töltötték be. A Francois Coppée dramolettjéből készült kétfelvonásos opera szövegkönyvét Henri Beauclair írta és Ábrányi Emil fordította magyarra. Muzsikája világsikert aratott. A dalmű – a drámai szempontból tökéletlen szövegkönyv ellenére – osztatlan sikert aratott Magyarországon és Németországban, de bemutatták Párizsban, Brüsszelben, sőt, New Yorkban is.[7]
Házassága után Hubay 1895 januárjában indult először külföldi hangversenykörútra, Németországba. Tavasszal elnökévé választotta a Magyar Zeneszerzők Társasága. Októberben ismét Oostendében vendégszerepelt, a következő évben pedig Svájcban és Németországban lépett fel.
Az Operaház 1896 márciusában bemutatta A falu rossza című dalművét, amelynek szövegkönyvét – Tóth Ede nagy sikerrel játszott népszínműve alapján – Váradi Antal írta. A Hubay-mű azonban csalódást keltett: a prózai színpadon kasszasikernek számító népszínművet nem lehetett operaszínpadra átültetni. A közönséget nem elégítette ki az a tény, hogy Hubay magasabb igényű dalművet írt a falusi történetből. A népszínmű zeneszerzőjének, Erkel Gyulának húsz év óta népszerű melódiái túl mélyen vésődtek bele a köztudatba.[7]
Az 1896-os esztendő több szomorú eseményt is tartogatott Hubay számára. Május 29-én meghalt bátyja, Hubay Károly, majd néhány héttel később Hubayék elsőszülött fia, László. Hubay idegrendszerét annyira megviselte az egymást követő két váratlan megrázkódtatás, hogy ágynak dőlt, majd hosszabb időn át pihent Délvidéken, hogy kiheverje a sorozatos csapásokat.[7]
A következő évben, 1897-ben, hazai koncerteken vett részt. A család életében nagy fontosságú volt ez az esztendő: a kőművesek az év nyarán fogtak hozzá a Fő utcában épülő és a Margit rakpartra néző Hubay-palota alapozásához. Az épületet már őszre felhúzták, de a belső kiképzés még hosszú hónapokig tartott, úgyhogy Hubayék lakrésze csak 1898. október elején vált beköltözhetővé. A fényűzően megépített palota teljesen Hubay elképzelései szerint készült. Az első emeleten zenetermet rendeztek be a házi hangversenyek céljaira, velencei csillárokkal, falikarokkal, fehér zongorával és külön kis próbaszobával. Ez a palota adta Hubay Jenő életének jellemző keretét a hátralevő csaknem negyven éven át.[7]
A család életének másik nagy eseménye 1898-ban Hubay Andor születése volt. Öccse, Tibor, két évvel később látta meg a napvilágot.
Az 1899-es év szomorú eseményei közé tartozott Hubay brüsszeli jó barátjának, Francois van Halnak halála, ami Hubayt annál is inkább megrendítette, minthogy intenzív elfoglaltsága – többek között párizsi hangversenye – miatt hónapok óta nem válaszolt barátja leveleire. Amikor meghallotta, hogy van Hal Stradivariját árverésre bocsátják, rokonát, Farkasházy Jenőt bízta meg: szerezze meg neki barátja hangszerét. Farkasházynak sikerült a Stradivarit 25 000 koronáért megvásárolnia.[7]
A kilencvenes évek második felében a Zeneakadémia hegedűosztályában folytatott lázas munka 1899-ben hozta meg első nagy eredményét. A budapesti közönség ekkor ismerte meg Hubay első kimagasló tehetségű, csodagyereknek tartott tanítványát, Geyer Stefit. Őt három évvel később követte a gyors világsikert aratott Vecsey Ferenc, majd az 1900-as évek derekán a 20. század egyik legismertebb és legünnepeltebb hegedűművésze, Szigeti József.[7]
Hubay és Bartók [szerkesztés]
Hubay a századforduló évében is elindult külföldi hangversenykörútjára: Németországba, Franciaországba, Svájcba, Belgiumba. Időközben a Nemzeti Zenede választmánya meghívta az időközben megürült igazgatói állásra, de az igazgatóválasztó gyűlés csak módosítással fogadta volna el feltételeit, mire Hubay visszalépett a jelöltségtől. Ezzel örökre megvált a Nemzeti Zenedétől, melynek hegedűtanszaka a hetvenes években Huber Károlynak köszönhette fellendülését, s amelynek a századfordulóig Hubay Jenő maga is állandó vizsgabiztosa volt.[8]
Az 1902-es év nagy szenzációja Bartók Béla volt, aki mindössze huszonegy évesen, zongorakivonat nélkül, a partitúra alapján megtanulta és emlékezetből elzongorázta Richard Strauss Heldenleben (Hősi élet) című szimfonikus költeményét. Bartók páratlan tehetségét Hubay azonnal felismerte. A kettejük közötti ellentét azonban hamar körvonalazódott, ugyanis Bartók nyíltan Habsburg-ellenes volt, amit a Ferenc József-rend lovagkeresztjével éppen akkoriban kitüntetett Hubay Jenő nem méltányolt.[8]
Bartók 1903 tavaszán hegedű–zongoraszonátát írt, amelyet mint vizsgadarabot nyújtott be Koesslernek. Az érdekes, francia romantikus befolyást tükröző, de már a jövő kísérletező vonásait is magán viselő művet előadták a vizsgahangversenyen. Fél évvel később Hubay vállalta, hogy Bartók társaságában a nagyközönség elé viszi a szonátát, s ezzel kifejezésre juttatta megbecsülését a fiatal szerző és a mű iránt. A nagy visszhangot keltő bemutató dátuma: 1904. január 25.[8]
A századforduló évei [szerkesztés]
Hubay a századfordulón negyedik operáján, a Moharózsán dolgozott. Ennek szövegkönyvét egy angol novella alapján Ruttkay György írta. A gyenge librettó és gyenge zene miatt a mű hamar lekerült műsorról. A lipcsei konzervatórium meghívását 1903-ban éppúgy nem fogadta el, mint 1904-ben a londoni Royal Academy of Music igazgatójának azt az ajánlatát, hogy évente öt hónapon át vezesse az intézet hegedűművész-képző osztályát. A budapesti Hubay-iskolát nem akarta feladni.[8]
1903-ban ismét nagyszabású koncertkörútra indult, majd visszatérve a komponálásnak szentelte idejét: meg akarta oldani a modern magyar zenedráma problémáját. A falu rossza kísérlete nem járt eredménnyel: a népszínműből átvett történetben a magyar parasztok nem találták meg helyüket az operaszínpadon. Az 1904–1905-ben komponált és az Operaházban 1906-ban színre került Lavotta szerelme volt Hubay utolsó kísérlete magyar tárgyú és zenéjű dalmű megírására. A Kerner István vezényletével előadott, száz évvel korábbi cselekményre épülő opera hamar lekerült a műsorról.[8]
A Hubay–Popper vonósnégyes gyakorlatilag már az 1904–1905-ös évadban felhagyott a nyilvános szerepléssel. Szerepét a Hubay–Popper növendékekből alakult Kemény–Kladivkó–Szerémi–Schiffer-kvartett vette át.[8]
A Philharmonic Society meghívására 1908 január végén Londonba utazott, hogy a még mindig csodagyerekszámba menő Vecsey Ferenccel előadja Bach kettősversenyét, s elvezényelje a Vecseynek ajánlott III. hegedűversenyét. A londoni sajtó a legteljesebb elismeréssel emlékezett meg Hubay művéről, hegedüléséről, karmesteri képességeiről és pedagógiai eredményeiről egyaránt.
Ebben az évben alakult meg az akadémiai tanárok zenekari társasága, amelynek két karnagya Hubay Jenő és Popper Dávid volt, és amely évente négy hangversenyen friss művek egész sorát mutatta be. A február 24-ei hangverseny újdonsága Hubay Concerto all'antica című, Geyer Stefinek ajánlott IV. hegedűversenye volt.[8]
Hubay Jenő 1910-ben 52 éves volt, és 24 éve állt a Zeneakadémia hegedű-tanszakának élén. A nyári hónapokat is kihasználta a magyar zene propagálására: orvosai pihenni küldték Oostendébe, de ő az ottani Kursaalban 1910 júliusában magyar hangversenyt vezényelt. A műsorban Bartók, Dohnányi, Siklós Albert, Weiner Leó és Zichy művei mellett saját Alienor-nyitánya szerepelt. Augusztusban a Berlini Filharmonikusok élén Scheveningenben elvezényelte saját II. (E-dúr) versenyművét, melynek hegedűszólamát a fiatal Szigeti József adta elő. Hubay egyébként nyári szabadsága alatt is foglalkozott azokkal a növendékeivel, akik Oostendében meglátogatták.
Martos Ferenc, több nagy sikerű operett szövegének írója, már évekkel előbb felhívta Hubay figyelmét a Szerelmi éj című operatémára. Ebből született Hubay Az álarc című operája. Martos a szövegkönyv elkészítését nem vállalta, de átengedte témaötletét. Hubay felkereste Berlinben Eugen d'Albert akkoriban világszerte játszott operája, a Hegyek alján szövegének szerzőjét, Rudolf Lothar német írót, aki érdekesnek találta a történetet, és vállalkozott a szövegkönyv megírására. Hubay eleve úgy képzelte, hogy operája először Budapesten kerül előadásra; ezért arra kérte Góth Sándort, a Vígszínház írói adottságokkal megáldott művészét – aki jó barátja és szegről-végről rokona is volt –, hogy Lotharral együtt készítse el a szövegkönyvet.[8]
Az ötvenes éveiben járó komponista munkakedve nem lankadt. Még 1909-ben hozzálátott A milói Vénusz című operájának megírásához is. Ennek szövegkönyve Góth Sándor és Farkas Imre közös műve volt, akik Paul Lindau ötletére alapozták librettójukat. Hubay műve negyedszázadon át hevert íróasztalfiókjában, majd az Operaház kissé átdolgozott formában adta elő 1934-ben.[8]
Hubay Jenőt, aki 1895 óta a Magyar Zeneszerzők Társaságának elnöke volt, 1910-ben a Színpadi Szerzők Egyesülete is elnökévé választotta, tekintettel az operaszínpadon aratott sikereire. Budapesten 1911 őszén ünnepélyes külsőségek között emlékeztek meg Liszt Ferenc születésének 100. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a Mátyás-templomban előadták Liszt Koronázási miséjét, amelyben a Benedictus hegedűszólóját Hubay játszotta. A kormány 1911-ben azzal bízta meg Hubayt, hogy decemberben Rómában három hangversenyen mutassa be magyar szerzők reprezentatív műveit. A művész két operaénekesnőt kért szereplőtársként, de a kultuszminisztérium – hosszas huzavona után – úgy döntött, hogy Dohnányi Ernő és Vecsey Ferenc utazzon vele.[8]
Az első világháború [szerkesztés]
A szarajevói merénylet és a világháború kitörése egyszeriben megváltoztatott mindent. Hubay számára elérhetetlenné vált ifjúkori sikereinek három fő színhelye: Párizs, London és Brüsszel. Nem látogathatott többé „második hazájába”, Belgiumba, és persze szó sem lehetett a cári Oroszországról. 1915 decemberében tomboló sikert aratott a budapesti Vigadóban bemutatott háborús szimfóniájával, melyet a következő évben Németországban is többször előadtak. A külföldi hangversenykörutak a háború alatt sem maradtak el teljesen. Hubayt felkérték, hogy 1915 novemberében vezényeljen és hegedüljön egy Berlinben rendezett jótékony célú hangversenyen. 1916 áprilisában Konstantinápolyba látogatott, ahol koncertet adott a Vörös Félhold javára; egy zártkörű előadást pedig a szultán külön kérésére, a háremhölgyeknek rendeztek. Hubay hazaútján Szófiában is hangversenyt adott, ahol a bolgár közönség lelkesen ünnepelte társaival együtt. Hubay impulzív ember volt és kifejezetten nacionalista beállítottságú. Mindezt viharosan juttatta kifejezésre az olaszok, majd a románok hadba lépésekor, 1916. augusztus végén. Haragját nem fékezte sem az 1911-es római fesztivál sok emléke, sem a román királyné és Héléne Vacarescu régi barátsága.[9]
Ebben az időszakban került a Zeneakadémiára tanárként Bartók és Kodály is, akikkel Hubay jó viszonyt ápolt nézeteltéréseik ellenére is. Többször is kiállt Bartók mellett az ellenséges zenekritikusokkal és közvéleménnyel szemben. A helyzet változására első ízben az utalt, hogy hevesen kifakadt a Dohnányi d-moll szimfóniáját magasztaló kritikák olvasásakor. Akkor merült fel először a tudatában, hogy a kritika az ő műveiben sohasem méltányolta a nemzeti törekvéseket, és sohasem értékelte műveit a magyar zene fejlődésének nagy eredményeként. Később egyre erősebben arra gyanakodott, hogy az akadémiai tanárok haladó „klikkje” valamilyen „megmagyarázhatatlan okból” lekicsinyli az ő művészetét, s a „modernista” művészek, az „atonálisak” csoportja őt mindenáron „víz alá akarja nyomni”. Hubay növekvő féltékenységgel figyelte az „atonálisak”, azaz (Bartók Béla, Kodály Zoltán és Weiner Leó) egyre általánosabb elismertségét, és az 1915 őszén Berlinből hazatért és egy évvel később a Zeneakadémia tanárai közé meghívott Dohnányi céltudatos tevékenységét az Akadémia színvonalának emelése érdekében. Dohnányit 1919. február 14-én a minisztertanács a Zeneakadémia élére nevezte ki. Ezt Hubay nagy csapásként élte meg, ugyanis erősen számított erre a kinevezésre. Nem vette észre azonban, hogy a politika ellene dolgozott: nem is gondolt arra, hogy az őszirózsás forradalommal hatalomra került kormány aligha fogja egy grófnő köztudomásúan ellenforradalmi beállítottságú házastársát a Zeneakadémia élére kinevezni.[9]
A Dohnányira amúgy is féltékenykedő Hubay erősen zokon vette mellőzését, s kijelentette, hogy külföldre megy: elvégre korábban nem egy fényes ajánlatot utasított vissza, amikor Londonba, Lipcsébe, Svájcba, Amerikába stb. hívták. Dohnányi, aki őszintén becsülte egykori tanárát, megpróbálta visszatartani, de sikertelenül. Míg svájci vízumára várt, Hubay Herendre költözött. 1919-ben a család Bécsen át Zürichbe utazott, majd Neuchâtelben telepedtek le véglegesen.[9]
A Tanácsköztársaság összeomlása után Moravcsik Géza, aki korábban a Zeneakadémia titkára volt, visszatért a Zeneakadémiára, és egy értekezleten Kodály lemondását követelte (aki ez idő alatt az intézményt vezette). Kodály határozottan visszautasította illetéktelen beavatkozását, de Moravcsiknak sikerült kineveztetnie magát a Zeneművészeti Főiskola miniszteri biztosává. Hazahívta Hubay Jenőt, mint a főiskola igazgatói tisztségének várományosát. Hubayt november 13-án nevezték ki igazgatónak, Dohnányit, Bartókot, Kerpelyt, Kodályt és Waldbauert egy évre szabadságolták. Hubay korábbi személyes jó viszonya a három nagy muzsikussal visszatérése után, de főként 1920-ban romlott meg. Érzékeny és hiú ember lévén, sohasem volt képes megbocsátani, hogy 1919 tavaszán mellőzték Dohnányival szemben, s ráadásul korábbi tanártársai sztrájkba léptek, amikor Dohnányit – az ő igazgatósága érdekében – szabadságolták.[9]
Hubay a Zeneakadémia élén
Hubay régi vágya teljesült, amikor kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatójává. Annak idején, csaknem 35 évvel korábban, a budapesti Zeneakadémia kedvéért hagyta ott jóval több nemzetközi megbecsülést biztosító brüsszeli állását, és a hosszú évek során osztatlan elismerést szerzett hegedűtanszakának. Joggal érezhette, hogy most jutott az őt évek óta megillető pozícióba. Ez alkotói vágyát is serkentette. Ennek eredményeképpen született meg Dante- és Petőfi-szimfóniája. Utóbbi első előadását 1923. február 26-án, mint „a Petőfi-centenárium zenei ünnepét” rendezték meg, 3000 fős közönség előtt, a Városi Színházban. A művet maga a szerző vezényelte, a Filharmóniai Társaság zenekara, az operakórus, a Palestrina-kórus, a Budai Dalárda és több gyermekkar részvételével. Petőfit Székelyhidy Ferenc, Júliát Medek Anna, a Géniuszt Tihanyi Vilma, a Halált Venczell Béla énekelte. A szimfónia1926-ban nagy sikert aratott Finnországban is.[10]
Az 1923-as esztendő nagy eseménye Anna Karenina című operájának bemutatója volt, melyet komoly harcok előztek meg. A Tolsztoj-regény dramatizált változata a háború kitörését közvetlenül megelőző időszakban nagy sikert aratott a Vígszínház előadásában, Hubay pedig az első világháború küszöbén látott hozzá a megzenésítéshez. A nehézségek oka az volt, hogy az Operaháznak nem sikerült kellő rugalmassággal színpadra állítania az amúgy is nagy késéssel megírt művet. Emiatt Hubay visszavonta a darabot, ami hosszas levelezést indított el közte és Wlassics Gyula, a ház főigazgatója között. Ezt a sajtó is megszellőztette. Hosszas csatározások után a művet november 10-én mutatták be. A cremonai hegedűs mellett ez az operája aratta a legszélesebb körű sikert. A mű külföldön is jelentős elismerést kapott a közönségtől (Duisburg, Baden-Baden, Bochum, Nürnberg, Bécs).[10]
A bemutató után, decemberben csehszlovákiai hangverseny-sorozat várt Hubay Jenőre, nyolcesztendő kihagyás után ismét. Körútját azonban április elején meg kellett szakítania: gyomormérgezése miatt vissza kellett térnie Budapestre.[10]
Komoly megelégedéssel töltötte el, hogy a magyar zeneoktatás fellegvára, melynek már csaknem 40 esztendő óta tanára volt, az ő igazgatása alatt érte meg fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból az intézet Liszt Ferenc nevét vette fel, Liszt-múzeumot alapítottak a Zeneakadémián, és emlékkönyvet adtak ki, többek között Apponyi Albert, Keéri-Szántó Imre, Molnár Antal, Siklós Albert és Hubay Jenő írásaival. Május első napjaiban három ünnepi hangversenyt rendeztek: előadták Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendáját, amely, mint emlékezhetünk, Hubay első zenei élményei közé tartozott, és két estén mutatták be a tanári kar idősebb és ifjabb nemzedékének műveit.[10]
Hubay március 14-én a Bécsben élő magyarok meghívására hangversenyt vezényelt az osztrák fővárosban. Majd 1926. április közepén Andor fia társaságában Berlin és Stockholm érintésével tíznapos látogatásra Finnországba utazott, ahol hatalmas sikerrel adták elő Petőfi-szimfóniáját. Hubay Jenőt az Országos Magyar Zenész-Szövetség 1926. október 8-án tartott ünnepi közgyűlésén dísztagjává választotta. A következő évben Beethoven halálának centenáriuma alkalmából nagyszabású koncertsorozatot szervezett a Zeneakadémián, majd ezt követően hazai koncertkörútra indult, melynek bevételeit „magyar tehetségek ápolására” ajánlotta fel.[10]
Hubay Jenő 1928-ban töltötte be 70. életévét, melynek megünneplését már 1927 decemberében előrevetítette a róla elnevezett miskolci konzervatórium (Városi Hubay Jenő Zeneiskola) új Zenepalotájának felavatása. Az esemény egybeesett a zeneiskola fennállásának 25. évfordulójával, s a kettős alkalomból rendezett ünnepélyen, 1927. december 17-én Hubay Jenő is megjelent, sőt, a tiszteletére rendezett hangversenyen maga is fellépett: eljátszotta Stradivariusán a hajdan Liszt társaságában többször is előadott hegedűszólót a Koronázási miséből, valamint saját Adagióját és II. csárdajelenetét. Emellett a konzervatóriumnak ajándékozta azt a Ligeti Miklós által készített ezüstözött bronzszobrát, amelyet a fővárostól kapott 1912-ben. Több német város és a skandináv fővárosok még új rádióállomásai szeptember 15-én Hubay-műsort adtak, némelyik Hubay-növendékek közreműködésévei.[10][11]
Az 1928-as év másik nagy eseménye Hubay varsói majd prágai látogatása volt, november második felében. Hubay 1930 tavaszán egykori diadalainak színhelyén, a párizsi Salle Pleyelben magyar hangversenyt vezényelt, s gondos előkészítésével ügyesen kihasználta a magyar kulturális propaganda számára az első világháború óta Párizsban először megnyíló lehetőségeket. Személyes kapcsolatainak segítségével elérte, hogy „tout Paris” (egész Párizs) részt vegyen az április végén rendezett hangversenyen, ahol a Párizsi Szimfonikus Zenekar közreműködésével Magyarország két nagy tehetségű fiatal művésze (Geyer Stefi és Vecsey Ferenc) vitte sikerre Weiner Leó és Hubay versenyműveit. A közönség lelkesen ünnepelte a magyar művészeket.[10]
Utolsó évtizedének egyik legnagyobb élménye volt a 15 éves Yehudi Menuhin októberi budapesti hangversenye. Elragadtatottan írt róla: „Egyszerűen fenomenális. Az én kezemben volt elég csodagyerek: Vecsey, Geyer, Szigeti, Pártos, Rubinstein, Kerékjártó és mások. De ez a fiú ezeket még tán felülmúlja. Szebben, egyszerűbben, tökéletesebben hegedülni nem lehet.”[10] Hubayt egy évvel később felkérték, hogy 1931. október végén Bécsben vezényelje az ottani filharmonikusokat Menuhin zenekari estjén. Erre valószínűleg Az álarc karlsruhei bemutatója miatt nem került sor.[10]
Hubay a húszas években átdolgozta a Rudolf Lothar és Góth Sándor szövegére a század elején írott Az álarc című dalművét, és azt a budapesti Operaház 1930-ban előadásra elfogadta. Minthogy Hubay az Operáról igen rossz tapasztalatokat szerzett a Karenina idején, gyanakvással figyelte az előadás előkészületeit. De 1930 októberére úgy látszik minden rendbe jött. Az álarc 1931 februárjában fényes külsőségek között került színre, sőt, egyik előadását a rádió is sugározta.[10]
Hubay 1932 szeptemberében betöltötte 74. életévét. Teljes szellemi frissességnek örvendett és kitűnő kondícióban volt; meg sem fordult a fejében, hogy elődjéhez, Mihalovich Ödönhöz hasonlóan őt is egyik napról a másikra nyugdíjazhatják. Pedig ez történt: miközben október elején hétvégi pihenőjét Mosócon töltötte, Karafiáth Jenő miniszter a távollétében - korára hivatkozva - nyugdíjazta. A váratlan lépés a miniszter pozíciójába került: Hubay vezető állásokban levő barátai erősebbnek bizonyultak. Mire a Zeneművészeti Főiskola igazgatója vasárnap este visszaérkezett Budapestre, a félreállított Karafiáth helyét már Hóman Bálint töltötte be. Miután a vele baráti kapcsolatban álló Hóman lett a miniszter, Hubay szorgalmazta, hogy nevezzék ki „örökös igazgatóvá”. Ez azonban lehetetlen volt. Két évvel később, 1934-ben maga kérte a nyugdíjazását. Ebből az alkalomból a Zeneművészeti Főiskola elnökévé nevezték ki. A művészképző vezetéséről azonban nem mondott le: nevelő munkáját életének utolsó napjáig folytatta.[10]
Zenedélutánok a Hubay-palotában
Az 1933-as esztendőben Hubayék két családi eseményt ünnepeltek meg: tavasszal az idősebbik fiú, Andor házasságát, ősszel Hubay Jenő 75. születésnapját. Ennek alkalmából a rádió szeptember 15-én ünnepi összeállítást közvetített műveiből.[12]
Hubay még 1920-ban, zeneakadémiai igazgatóságának első esztendejében elérkezettnek látta az időt arra, hogy a Fő utcai palota zenedélutánjainak régóta szövögetett tervét megvalósítsa. A nagyterem a palota legszebb és legdekoratívabb helyiségei közé tartozott, mintegy 150 főnyi közönség befogadására volt alkalmas és kellemes környezetet biztosított a kamarazenéléshez. A zenedélutánok fontos szerepe volt, hogy alkalmat adott a fiatal tehetségek bemutatkozásához. A zenedélutánokat – évente négyet-ötöt – a hangversenyévadban rendezték, és hagyományos műsorrendjük kamarazene–énekszám–kamarazene volt. A húszas években a Hubay-vonósnégyes rendszerint Hubay Jenő–Gábriel Ferenc–Zsolt Nándor–Zsámboki Miklós felállásban adott elő klasszikus és romantikus kvartetteket, alkalmanként kiegészülve zongoraötössé vagy szextetté. A harmincas években Gábriel helyét legtöbb esetben Zathureczky Ede, Zsámbokiét Kerpely Jenő vette át. Az első zenedélutánok szólóit az Operaház énekesei adták elő. Hubay 1920–37 között 67 zenedélutánt rendezett. Ezeken számos külföldi énekes és muzsikus is megfordult, többek közt Richard Strauss és Felix Weingartner, budapesti látogatásaik alkalmával. Ilyenkor a műsort az illusztris vendég műveiből állították össze.[12]
A harmincas évek elején a mester tisztelői – köztük elsősorban a zenedélutánok vendégei – elhatározták, hogy Hubay Jenő Társaságot alapítanak. Tagjai a jelképes tagdíj befizetésével jogot szereztek a zenedélutánok meghívóira és hozzájárultak a rendezés költségeihez.
Az utolsó évek
Hubay a harmincas évek derekán több alkalommal hangversenyezett a budapesti rádióban, és egy ízben a bécsi rádióban adott szonátakoncertet Clemens Krauss társaságában. Lemezfelvételei közül, sajnos, nem sok maradt fenn, de egyikük felcsendült 1972 szeptemberében, a Zeneművészeti Főiskola Hubay-szobájának felavatásakor. Ebben az időben egy hangosfilm is készült Hubay hegedűjátékáról. Az 1935 augusztusában készült Halló, Budapest című, Magyarország eredményeit népszerűsítő filmben három percen át látható az akkor 77 éves művész, amint korát meghazudtoló biztonsággal, tiszta és szép hangon muzsikál.[12]
A milói Vénusz, a Paul Lindau, Góth Sándor és Farkas Imre szövegére 1905–1910 között komponált Hubay-opera csaknem három évtizeden át hevert a szerző, illetve az operaigazgatóság íróasztalfiókjaiban, míg végre 1935. március 1-jén ragyogó külsőségek között előadták Fleischer Antal vezényletével.[12]
Hubay életének utolsó teljes esztendejét, az 1936-os évet három bemutató tette emlékezetessé: Az önző óriás című, Oscar Wilde meséjére komponált táncjátékának budapesti bemutatója, a Csárdajelenetek-ből összeállított táncjáték első előadása és az Anna Karenina bécsi premierje. A szerző régi vágya teljesült, amikor Felix Weingartner a bécsi ünnepi hetek megnyitásakor, február elején előadta dalművét a Staatsoperben.[12]
Május 23-án Hubay utoljára lépett a karmesteri pulpitusra: a Zeneművészeti Főiskola nagytermében két végzős kedvencének, Lengyel Gabriellának és Virovai Róbertnek diplomahangversenyét, Brahms és Beethoven versenyműveit vezényelte. A termet zsúfolásig megtöltő közönség mindkét mű után hosszan ünnepelte a 78. életévében járó mestert és tehetséges növendékeit.[12]
Az Anna Karenina bécsi sikere után Hubaynak végül csak egyetlen vágya maradt teljesületlen: nem adták elő Ara pacis című „békeszimfóniáját”, melyen 1916-tól – a gondolat első felmerülésétől – csaknem élete végéig dolgozott. Az első világháború idején olvasta először Romain Rolland Békehimnuszát, s azonnal elhatározta, hogy ebből írja meg élete „nagy művét”. De a munka lassan ment, csak 1936-ban készült el vele. Nem maradt ideje elképzelt genfi vagy hágai előadásának megvalósítására.
Mintha csak megérezte volna, hogy nincs már sok ideje hátra, Hubay 1937. január 6-án megírta végrendeletét, és elbúcsúzott feleségétől, fiaitól. Hubay Jenő 1937 márciusában, 79. életévében, testi és szellemi erejének teljében arra készült, hogy a hónap végén elfoglalja helyét a Brüsszelben, fiatalkori dicsőségének színhelyén Eugène Ysaÿe-ról elnevezett, akkor első ízben megrendezett nemzetközi hegedűverseny zsűrijében. Boldogan készülődött fél évszázaddal korábban elhagyott „második hazájába”, utolsó kedvencével, Virovai Róberttel, akitől azt várta, hogy az első helyezettek közé kerül. A sors azonban másként rendelte.[12]
Március 12-én délután 5 órakor a Váci utcai Újvárosházán – többek között Heltai Jenő, Kodály Zoltán, Oláh Gusztáv és Paulini Béla társaságában – megbeszélésen vett részt, a Szent István-jubileum alkalmából rendezendő ünnepségekről. A helyszín kérdéséről folytatott vitához szólt hozzá, ám egyszerre csak váratlanul leült, és mintha a jegyzeteibe merült volna. A bizottság tagjai hosszú másodpercekig várták, hogy folytassa hozzászólását és csak akkor jöttek rá, hogy mi történt, amikor féloldalra dőlt karosszékében. Váratlan szívroham végzett vele.[12]
Zenéje és öröksége
Zenepedagógiai munkássága
Hubay Jenő oktatóként elért eredményei világhírt szereztek a magyar hegedűs-iskolának és Zeneakadémiának. Nevéhez a magyar hegedűművészet történetének aranykora fűződik. Hubay Jenő nem nevezte tanítását módszernek, mert nem érezte annak. Nála a nagy művész ösztönös hegedülése egybeolvadt a zseniális pedagógusi munkával. Nem gondolt módszerre, mert nem volt szüksége rá: tanítása egyénenként különböző volt. Életkor, rátermettség, kézalkat szerint alakult a pedagógiai munka. Tanításának titka a teljesen könnyed, minden gátlástól megszabadított, végtelenül természetes, „játékos” hegedülésben nyilvánult meg. Erre nevelte tanítványait, ő maga is így játszott. Mint bármely más hegedűtanár, Hubay is a helyes hegedűtartásból indult ki: az egyenesen tartott törzs, a hangszerrel való nyugodt, de nem merev és teljesen mozdulatlan állás volt az első követelmény. A hegedű abszolút szilárd elhelyezése a második. Hubay olyan szinten levő tanítványokkal nem foglalkozott, akiknek a vibratót tanítani kellett volna. Mégis, ha nem az ő elképzelése szerint játszotta azt a növendék, javította és alakította. Tanításának az alapelvei a következők voltak:[13]
- A bal kézről: A hegedű iránya egyenes legyen. A bal felé eltolódó hegedű okozza a vonó hátrahúzását és lehetetlenné teszi a szép hang létrejöttét. A hegedű a vízszintesnél lejjebb ne legyen. Csupán a megfelelően befordított kar képes a szükséges funkciók elvégzésére. A bal kéz működésének, magasrendű teljesítményének további biztosítéka a szilárd hegedűtámasz. Egész életén át hátrányosan befolyásolhatja a legjobb hegedűs játékát is, ha nem sajátította el a hegedű biztos ülését. Hiába a rengeteg gyakorlás, az ide-oda mozgó hegedűn a beidegződési folyamatok gátoltak, a játék bizonytalanná válik. A test és a hangszer kapcsolata állandó kell hogy legyen.
- Az ujjak leütéséről: A leütés nem lehet kemény; rugalmas és acélos kell, hogy legyen. A csupán lazított, teljesen puha ujjhasználat nem fejlesztené izomzatilag a kezet. Hubay a teljesen kinyújtott ujjakkal való gyakorlást minden olyan esetben megkívánta, ha nem érezte eléggé függetlenítettnek a növendék ujjait. A függetlenítés munkája már a kezdeti tanításnál megkezdődik, az ujjak fekve hagyásának megkövetelésével. Ez a tiszta játék szempontjából is igen fontos. A kéz nem kapkod ide-oda, hanem egy helyben marad, a beidegződés akadálytalan. Ha a tanár nem tanít fekve hagyást, úgy egészen bizonyos, hogy növendéke már az első terc-fogás tanulásánál nehézségekbe fog ütközni.
- A jobb kézről: Hubay Jenő tanítványainak vonókezelése sajátos bélyeget viselt magán. A növendékek vonótartása lehetett ugyan egyénenként némileg különböző, de a lendületes vonóvezetésről felismerhető volt a Hubay-iskola: „helyezzük a vonót az asztalra és emeltessük jobb kézzel fel a vonót az asztalról”. Ez rendkívül veszélyes próbálkozás, mert az ujjak a vonórúd tetejére préselődnek, ahelyett, hogy a rúd oldalán helyezkednének el; a növendék rögtön szorítani kezd, mert úgy érzi, a vonó ki fog esni a kezéből. A hüvelykujját is görcsösen tartja, mert azzal is „fogni” akar. Holott éppenséggel azt az érzetet kell elsajátítania, hogy a vonó szinte súlytalan. A hangképzés folyamán kerülnek szóba a jobb kar helyes funkciói. Döntő fontosságú a kisujj bekapcsolása mindjárt a tanítás kezdetén. A rúdra gömbölydeden helyezett kisujj legyen képes a vonó billentgetésére: le és vissza.
- A vonóváltásról: Ha a növendék a vonót a már leírt módon tartani tudja (a kisujj bekapcsolásával), odahelyezhető a vonó, például az A-húron, a kápaindításhoz. Majd a tanár felemeli a vonót és középre helyezi, végül a csúcs felé. Ennek a három pontnak mozgásműveletei közben ellenőriheti a kar szerepét (életkor szerinti megfelelő magyarázatokkal kísérve.) A tanár mindaddig végezze együtt a növendékekkel a szükséges mozdulatokat, míg csak a váll, kar, kéztő teljes puhaságát el nem éri, akkor is, ha már a növendék egyedül próbálgatja a mozdulatokat. Az így előkészített vonóvezetésnél nincs szükség a kínos nyöszörgést hallató részvonó-próbálgatásokra, mert a növendék akadálytalanul végig fogja tudni húzni a vonóját és át lehet térni a vonóhúzás s egyben a hangképzés problémáira.
- A kápaváltás: A kápaváltás óvatos, előkészítő mozdulatát a tanár végzi olyképpen, hogy jobb kezével a vonó csavarját tartja, bal kezével a növendék kezét formázza és elindítja a lefelé húzást kb. a vonó negyedéig. A csuklót enyhén emelkedő helyzetében bal kézzel tartva, feltolja a vonót, de úgy, hogy a bal kéztő már szinte hamarabb a lefelé húzás állapotába kerül és természetes helyzetébe visszalaposodik. Az állandó ismételt mozgás kialakítja, szinte automatikussá teszi a váltást, melyet természetesen a kar és a teljesen felszabadított váll is támogat. Igen nagy fontosságú a hüvelykujj helyes beállítása. Gyakran látszólag jól tartja a vonóját a növendék és a tanár észre sem veszi, hogy a kiegyenesített, vagy helytelenül begörbített hüvelykujj akadályozza a hangképzés munkáját: a növendéknek nincs tónusa, hangerőt kifejteni képtelen.[13]
Leghíresebb tanítványai
- Adorján Jenő - Párizsban, Lübeckben zenélt, majd a düsseldorfi operában és városi zenekarban mint koncertmester.
- Arányi Jelly - Londonban telepedett le, ahol szólista- és kamarazene-játékosként tevékenykedett.
- Gertler Endre - manapság a legjobb Bartók-előadóként tartják számon. Élete második felében Brüsszelben telepedett le.
- Geyer Stefi - egyike a legnagyobb magyar hegedűsöknek, Hubay mesteriskolájának első, világsikert aratott növendéke. Klasszikus és romantikus művek előadásával tűnt ki. 1906-tól közeli kapcsolatban volt Bartók Bélával, aki számára írta posztumusz hegedűversenyét.
- Ormándy Jenő - nagy sikereket ért el az Amerikai Egyesült Államokban (New Yorkban, Minneapolisban), majd Philadelphiában, ahol a helyi zenekar (Philadelphia Orchestra) állandó karmestere, majd zeneigazgatója volt.
- Szigeti József - Európa-szerte elismert hegedűs volt. Egyike volt az első nemzetközi hírű művészeknek, akik az 1920-as években a Szovjetunióban koncerteztek. Klasszikus és főleg modern művek (Bartók, Ravel, Sztravinszkij, Prokofjev) egyik legismertebb interpretátora volt.
- Székely Zoltán - a Magyar Vonósnégyes elsőhegedűse volt.
- Telmányi Emil - hírnevét európai és amerikai koncertkörutakon alapozta meg. A modern magyar hegedűművészet egyik kimagasló képviselője, rendkívüli fantáziájú, elmélyült művész. Mindig a magyar zene népszerűsítését szolgálta; Bartók Béla hegedűre írott műveinek meggyőző erejű tolmácsolója, nemzeti zenénk eredményes propagátora volt haláláig.
- Vecsey Ferenc - tíz éves korában Berlinben lépett fel először, hangversenyútjai során bejárta Amerikát és Kelet-Ázsiát is. Elegáns játékmodorával, virtuóz készségével világhírt szerzett. Zeneszerzőként is nagy sikereket ért el.
- Zathureczky Ede - hírnevét európai és amerikai koncertkörutakon alapozta meg. A Zeneművészeti Főiskola tanára volt, majd később igazgatója.
A Hubay-mesteriskola
Amikor a művészképző szak megnyílt, Hubay növendékei már megalapozták iskolájának világhírét mint pódium-művészek, akik közül többeket csodagyerekként ismert meg és emlegetett a külföld is. Korábbi kiváló tanítványainak egy csoportja pedig a Zeneakadémia és a Nemzeti Zenede tanári testületét alkotta: Gábriel Ferenc, Kemény Rezső, Kladivkó Vilmos, Kresz Géza, Mambriny Gyula, Studer Oszkár, Szerémi Gusztáv, Zsolt Nándor. A mesteriskola, vagy más néven művészképző 1911-ben létesült. A Zeneakadémia évadnyitó konferenciáján jelentette be Mihalovich Ödön igazgató, hogy három tanár (Hubay, Popper, Szendy) kapott megbízást a legmagasabb képzést nyújtó tanszak, a művészképző vezetésére. A mesteriskola utolsó tanítványai Virovai Róbert és Lengyel Gabriella voltak.[13]
Zeneszerzői munkássága
Hubay pályáját folyamatos, rendszeres tevékenységként kísérte végig a komponálás. Mintegy 400 zeneművének több mint felét a hegedűkompozíciók alkotják, ezek többsége Hubay előadóművészi tevékenységéhez kapcsolódóan, a múlt század utolsó két évtizedében keletkezett. Ugyanerre az időszakra datálható Hubay száznál több, magyar, német és francia szövegű dalának jelentős része is, amelyek komponálásához a kor szellemi életét meghatározó szalonok világa szolgáltatott inspirációt. Érdeklődése életének második felében egyre inkább a nagyobb szabású, szimfonikus és színpadi műfajok felé fordult; zeneszerzői célkitűzéseit abban látta megvalósulni, hogy egyetemes érvényű, reprezentatív alkotások létrehozására törekedett. Különös ellentmondás figyelhető meg abban a tekintetben, hogy amíg Hubayt korának legjelentősebb kamaramuzsikusai között tartották számon, ő maga szinte egyáltalán nem komponált kamarazenét, az egyetlen fennmaradt, a szó szűkebb értelmében véve is idetartozó alkotása a Sonate Romantique. Zenéjét konzervativizmus jellemzi, a 19. század romantikája felé fordulás, így Wagner felé, akinek a zenedrámáról alkotott koncepcióját megpróbálta a magyar zenében is meghonosítani, sikertelenül. Bár nyitott volt az újításokra és tanítványait is ilyen szellemben nevelte, számára a követendő példakép mégis Richard Strauss maradt.[14]
