Ismét egy büszkeségünk, aki cigányzenész dinasztiából jutott el a világhírig: Rácz Ödön Nagybőgő Művész

1981-ben született. 8 évesen adta első szólókoncertjén a Zeneakadémián. 1996-ban nyert a Ki
mit tud? című versenyen, ekkor figyelt fel rá az ország. Konzervatóriumi tanulmányait Járdányi Gergelynél kezdte el, és a Budapesti Főiskolán is nála folytatta. 2001-től azonban Alois Posch osztályába került Bécsbe. 2003-ban a Nemzetközi ARD verseny harmadik helyezést ért el. A Bécsi Filharmonikus Zenekar tagja.2005-től a Bécsi Operaház zenekarában is nagybőgőzik. Több szóló lemeze jelent meg.

cikk küldése cikk nyomtatása

Kánai András

2011. 08. 12. (XV/32)

Akinek nem elég a 99 százalék

Interjú a 29 éves Rácz Ödönnel, a Bécsi Filharmónia és Operaház szólónagybőgősével

Csaknem egy éve próbáljuk elkészíteni az interjút, végre sikerül…
– Most jövök Szentpétervárról, előtte Olaszországban tartottam mesterkurzust, nagyon sűrű a programom.
Mit jelent az, hogy szólónagybőgős?
–  Én vagyok az első bőgős (tizenhárman vagyunk a szólamban), én játszom el az összes szólót minden operában és a szimfonikus zenei koncerteken. Ez nagy felelősség, hiszen a világ egyik leghíresebb és legnívósabb operaháza a Bécsi Állami Operaház, emellett a Bécsi Filharmonikusok már többször megkapta az Európa legjobb zenekarának járó elismerést. Ez előtt a százharminc fős zenekar előtt is meg kell felelni. Ha hibáznék, azt a közönség megjegyezné, és az egész zenekar nívójának árthat. Ezért soha nem hibázhatok, mert rajtam van a szólam felelőssége. Ha például elszámolnám magam, nem biztos, hogy a nagybőgő szólam a többi szólammal együtt pontosan játszana tovább, hiszen a szólam a zenei dinamikákban, tempókban, ritmusban legfőképpen a szóló nagybőgősre hagyatkozik.
Honnan indultál?
–  A Podmaniczky utcából… Komolyra fordítva a szót: zenészcsaládból származom. Teljes gyermekkoromat a zene töltötte ki. Előfordult, hogy kimentem a többiekkel a Ligetbe focizni, de nem szerettem futni, és sírtam, hogy inkább hazamehessek gyakorolni.
Mindkét ágon a dédnagypapáim bőgőztek, apám is, öcsém is. Ha nem én, az öcsém vagy az apám gyakorolt éppen, akkor valamilyen nagybőgős lemez szólt otthon. Nyolc­évesen kezdtem el játszani, először egy feles bőgőn. Ez hiába kisebb a normál bőgőnél, egy sámlira kellett állnom, hogy rendesen elérjem.
Mikor léptél fel először?
– Ez egy nevezetes emlékem. Az 1996-os Ki mit tud?-on mutatkoztam be. Az Antal Imre vezette műsorban a klasszikus kategóriát nyertem meg az ötezer jelentkezőből. Ez hírnevet szerzett nekem. Első CD-met tizenhét évesen, 1997-ben készítettem. Érdekesség, hogy Japánból a napokban kerestek meg menedzserek, mert hallották ezt a lemezt, és rendelnének belőle többet. Pedig a lemez elkészülte óta már tizenhárom év telt el! Nem véletlen a lelkesedés, azt tudni kell, hogy a japánok nagyon szeretik a klasszikus európai komolyzenét élőben hallgatni, koncertre járni.
A Ki mit tud? után egy évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, majd a Bécsi Zeneakadémia növendéke voltam. Ott meghirdettek egy szólistaversenyt, amelyben bármilyen hangszerrel részt lehetett venni. A verseny győztese különböző, az ottani Zeneakadémia által szervezett koncer­teken léphetett fel. Nagybőgős győzelmem híre gyorsan eljutott a bécsi operaház nagybőgőszólamához is, elkezdtek rólam beszélni, majd hívtak „kisegíteni”.
Akkor már egy ideje Bécsben élsz, nem?
– Igen, már nyolc évvel ezelőtt tutti nagybőgős voltam a bécsi operaházban. Két év a próbaidő, míg az ember a zenekar tagjává válik. A szólóbőgős nagyon fontos titulus. Három éve történt, hogy elment a szólóbőgős, és nemzetközi álláshirdetést írtak ki a helyére. Az elvárások magasak voltak: versenygyőztesnek vagy „A” kategóriás állásban dolgozó muzsikusnak kellett lennie. A világ szinte összes nagynevű együttesének bőgőse részt vett a felvételin, de senki nem felelt meg.
Neked hogyan sikerült?
–  Ez is egy érdekes történet. A próbajátékot kétszer meghirdették, de én egyszer sem mentem el. Túl fiatalnak éreztem magam a huszonhat évemmel. A feleségem azt mondta, Ödi, ha másodszorra sem vesznek föl senkit, akkor neked is meg kell próbálnod, így a harmadik jelentkezési körben már én is ott voltam.
A legmagasabb pontszámot kaptam, így egyértelmű volt a döntés. A zenekar huszonöt topvezetőjéből huszonnégy támogatta „kinevezésemet”, és csak egy tartózkodott. Annak ellenére, hogy akkorra már öt éve voltam a zenekar tagja, újabb két év próbaidő következett, ezúttal szólóbőgősként, míg végül megkaptam a szólóbőgős kinevezésemet.
A te szinteden egy zenész még fejlődhet?
–  Persze! Egy zenész akkor tud fejlődni, ha soha nem épít maga köré kerítést, hanem mindenre nyitott. Ezenkívül nagyon sokat lehet tanulni mások hibájából, én is így tettem. Ha lehet, akkor minél több zenét hallgatok, például román, albán, orosz, cigány népzenét, valamint klezmert is, mert ezekben a népzenékben máshogy kell szólnia a bőgőnek, mint a klasszikus zenében, és ezt nagyon érdekesnek találom.
Olyan szerencsére nincs a zenében, hogy valaki a legjobb lenne – nem a legjobb, hanem más. Nagyon sok jó zenész van, irtózatos a konkurencia. Az internet miatt minden technikai bravúrt le lehet utánozni, nagy az online repertoár, amelyből meríteni tud, aki tanulni szeretne. Ráadásul így minden zenészt lehet ismerni, nincsen senki elzárva.
Könnyű annak, aki tehetséges.
–  Ha valaki nem elég tehetséges, ne csinálja! Ezt nem lehet elkezdeni az érettségi után vagy mondjuk húsz­évesen; az első diploma környékén már művészi szinten kell tudni. Ez a gyerekkorba is belenyúlik. Sokat kell gyakorolni, nem lehet csak kilencvenkilenc százalékosnak lenni, mert majd jön valaki, aki azt a hiányzó egy százalékot is behozza. És rengeteget kell dolgozni. A szó­lóbőgősi felvételire én például mindennap hajnali fél hattól kilencig gyakoroltam, tíztől tizenhárom óráig próba volt, tizenháromtól tizennyolc óráig (ha épp nem volt próba) gyakoroltam, vagy próbáltam aludni, aztán késő estig koncerteztünk. Ezt három hónapig csináltam, nagyon kemény időszak volt.
Mennyire foglal le titeket a zenélés?
–  Az egy hónapnyi munkánk általában tizennyolc-húsz operaestet, tíz-tizenkét filharmonikus koncertet és az ezekhez tartozó próbákat öleli fel. Emellett több kamaraegyüttesben játszom, és tanítványaim is vannak. Egész évben három hét szabadságot tudok kivenni, de például a természetesnek mondható szilveszter mellett karácsonykor, december 25-én is fellépünk a Diótörővel.
Te egy igazi sikeres ember vagy. Hogyan éled meg, hogy Magyarországon egyre erősebb a cigányozás?
–  Magyarországon a legnagyobb hiba, hogy általánosítunk. Én nem tudok egyetlen felmenőmről, rokonomról és roma barátomról sem, akinek valaha is rendőrségi ügye lett volna, ennek ellenére én is meg vagyok bélyegezve. Inkább arról kellene beszélni, mi lett azzal a több száz éttermi cigányzenésszel, akik mondjuk még tizenöt évvel ezelőtt is el tudták vinni Magyarország hírét akár a tengerentúlra is. Körülbelül a nyolcvan százalékuk elment biztonsági őrnek vagy piacra árusnak. Nem a szociális segélyből meg a gyesből élnek! Az ő nevükben senki nem beszél, nem képviselik az érdekeiket. Nem hiszek abban, hogy a romák nem szeretnek dolgozni, igenis, ők is szeretnének pénzt keresni. Ha megnézzük a legtöbb közhasznú munkát, a romák is kiveszik a részüket (például az építkezéseken). Maradjunk annyiban, hogy minden társadalmi rétegben vannak jó és rossz emberek egyaránt.
Bécsbe is elérnek a hazai hírek?
–  Igen. Nagyon szégyelltem, hogy amikor egyszer kijöttem a próbáról, a bécsi Wiener Heute újság címlapján a Hősök terén felvonuló gárdisták képe fogadott.
A másnapi próbán szinte másról se volt szó, hiába próbáltam megvédeni Magyarországot.
Van még magyar tagja a társulatnak?
– Rajtam kívül két másik magyar zenél a társulatban.
Meddig lehet ezt még csinálni?
–  Amíg ki nem ég az ember, akkor azután elmegy tanítani vagy karmesternek. Apropó: hála Istennek, a világ összes nagynevű karmesterével játszhattam már – például Zubin Mehtával, Riccardo Mutival, Daniel Barenboimmal – és mindegyikük elfogadott, és szeretetéről biztosított. Sőt, Zubin Mehta meg is je­gyez­te pár évvel ezelőtt, hogy annak ellenére, hogy először játszunk együtt, számára mégis olyan érzés, mintha már évek óta együtt koncerteznénk. Ez egyébként olyan, mint egy labdajáték: a jó karmester feldobja a labdát a zenekarnak, hogy az visszaüsse.
A komolyzenére mennyire van hatással a popkultúra?
–  Sajnos nagyon. A mai kor a komolyzenében is egyre inkább a kinézetről szól, egy hosszú comb vagy a jóképűség lassan többet számít, mint a tudás. Egyre meghatározóbb, hogy hogyan adod el magad.
Hogyan viseled a negatív kritikákat?
–  Az első pillanatban rosszul, két napig is eltart, míg leszűröm a tanulságokat. De igyekszem nem haragudni, és távol tartani magamtól a negatív indulatokat. Én ugyanis tizennégy éves korom óta keresztény vagyok. Kérlek, azt mindenképpen írd bele az interjúba, hogy nagyon büszke vagyok a Hit Gyülekezetére, amelynek tagja vagyok, mert én a világ rengeteg táján jártam, számos gyülekezetet láttam, és külföldről nézve, amit Isten ebben a kicsiny országban végez, erre nincs szó. Nagyra becsülöm az istentiszteletek zenészeit is, mert fantasztikus az egység köztük, látszik, hogy jó a személyes kapcsolatuk, és hogy szeretnek egymással zenélni.
Ha valaki a profánabb zenei világgal barátkozna, mondjuk pont a komolyzenével, milyen zeneműveket ajánlanál neki?
–  Az operák világával történő ismerkedéshez Verdi és Puccini ideális lehet. Menj el, nézd meg mondjuk a Rigolettót, és többé nem mondod azt, hogy nem mész operába.

Nekünk, magyar zenészeknek nagy szívünk van a zenéhez

Forrás:Magyar Géniusz Portál

Magyar tehetség a világhírű Bécsi Filharmonikusok szólistái között. 2009-ben a Bécsi Filharmonikusok egy magyar nagybőgőst választottak szólistáik közé: a 28 éves Rácz Ödönt.

A fiatal művészt a magyar közönség azonban már jóval korábban, 1996-ban megismerte, amikor megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? versenyét. Azóta karrierje töretlen.

Rácz Ödön 1981. szeptember 6-án született Budapesten. Saját bevallása szerint elkerülhetetlen volt, hogy nagybőgőzni kezdjen, mivel lakásuk minden szegletében egy hangszer hevert. Először szintén nagybőgős édesapja tanította a hangszer kezelésére, majd 1990-ben a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatta tanulmányait. (2009 óta az iskola, amely számos ifjú tehetséget indított el pályáján, regisztrált Tehetségpont, az iskola munkájáról bővebben tájékozódhatnak weboldalunkon is.) Az oktatáson kívül a Tóth Aladár Zeneiskola lehetőséget biztosított arra is, hogy a fiatal Rácz Ödön megszokja a közös zenélést és a fellépések feszültségét. 1990 és 1996 között, vagyis kilencéves korától több ízben lépett fel szólistaként az iskola zenekarával fesztiválokon és koncerteken.

1996-ban tanulmányait a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Járdányi Gergely vezetésével, ahol 2000-ben végzett. 2000-től felvették a Zeneművészeti Főiskolára, de végül is 2001-től a bécsi zeneakadémia művészképzőjében folytatta tanulmányait Alois Posch irányításával. A váltásról azt mondja, szeretett volna kitörni a számára már jól ismert magyar zenei élet keretei közül és megismerni más hagyományokat, törekvéseket is. Habár vallja, hogy a Zeneművészeti Főiskolán tanárától, Járdányi Gergely nagybőgő-művésztől rengeteget tanult, nem bánja, hogy Budapestet felcserélte Béccsel, Alois Posch mindenben segítette pályáján. Ugyanakkor Bécsben egyáltalán nem volt könnyű az indulás. Megélhetését jobbára haknikból fedezte, de ez a második évben már nem bizonyult elegendőnek. Már azon gondolkodott, hogy hazatér, ekkor azonban meghívták kisegítőnek a bécsi Operaház zenekarába, majd 2004-ben felvették a Bécsi Filharmonikusokhoz, amelynek 2009-ben szólistája lett. 2005-től a bécsi Operaház zenekarának örökös tagja.
A két intézményben rengeteg fellépése van, emellett saját zenekara van és tagja más zenei formációknak is, de azzal foglalkozik, amire éveken át készült, és ami számára az egyik legfontosabb dolog.

Rácz Ödön 1996-ban megnyerte a Magyar Televízió Ki mit tud? országos zenei vetélkedőjét klasszikus zenei kategóriában.

1997-ben megjelent első szólólemeze Bottesini, Sperger és Fryba műveivel.
2000-ben az Euro Grand Prix Nemzetközi Zenei Fesztivál keretében Európa nyolc legjobb fiatal zeneművésze közé választották.
2000-ben a Hannoveri Expón szólókoncertet adott zenekari kísérettel.
2002-ben megnyerte a bécsi zeneakadémia művészképzőjének szólistaversenyét.
2002-ben elnyerte a Johann Prunner nemzetközi nagybőgős verseny zsűrijének különdíját. 2003-ban harmadik helyen végzett a világ legrangosabb nemzetközi nagybőgős versenyén, az ARD-versenyen.

2007-ben többedmagával megalapította a The Philharmonics nevű együttest.
2008-tól tagja a Fritz Kreisler Kamarazenekarnak, valamint tanít a Salzburgi Nyári Akadémián.
Szólistaként olyan neves együttesekkel lépett fel, mint a Müncheni Kamarazenekar, a Bajor Rádió Zenekara, a Bergeni Filharmonikusok, és olyan karmesterek irányítása alatt játszott, mint Zubin Mehta, Riccardo Mutti, Daniel Barenboim, Gustavo Dudamel.

Rácz Ödön Bécsben sem felejtette el magyar voltát, vallja: „Nekünk, magyar zenészeknek nagy szívünk van a zenéhez, és ne feledje soha senki, hogy ez mindennél fontosabb!”

Rácz Ödönt többek között itt hallgathatod meg:
http://www.youtube.com/watch?v=p5r4el9tFTU,
http://www.youtube.com/watch?v=vFw25IQfjbw&feature=related

2011. január 12.







Forrás:Magyar Nemzet
A romantikus művek a legkedvesebbek!
A nagybőgős Rácz Ödön szólistának és tanárnak készül
2001. január 5. 00:00

Kálmán Gyöngyi
Kilencévesen még csak sámlira állva tudott játszani a hangszerén. Öt évvel ezelőtt felejthetetlen produkciójával kategóriagyőztes lett a Ki mit tud?-on. Múlt nyáron Európa egyik legjobb ifjú zenészének választották meg egy norvégiai versengésen. Csak tizenkilenc esztendős, de máris jelentős sikereket tudhat magáénak. Elismerésre méltó kitartással halad előre az általa választott úton. Rácz Ödönről van szó, a tehetséges fiatal nagybőgősről, akinek oly lelkesen tapsolt az ország a televíziók által közvetített karácsonyi koncerten, és aki szombaton a hegedűvirtuóz Ruha Istvánnal együtt koncertezik a Sarasate-koncertteremben.A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem elsőéves növendéke, Rácz Ödön nagy muzsikuscsalád sarja. Édesapja, dédnagyapja is nagybőgős, s nem kis büszkeséggel említi, hogy dédnagypapája unokatestvére volt a világhírű cimbalomművésznek, a Zeneakadémia egykori nagy tekintélyű professzorának, Rácz Aladárnak.– A győzelmem után az ország minden tájára hívtak – meséli –, jó néhány szólókoncertem volt, és olyan darabokat játszhattam el, amelyekről csak álmodoztam, hogy majd egyszer, talán, előadhatom őket. Külföldön is sok helyen megfordultam, a legkülönfélébb zenekarokkal szerepeltem együtt. Nemzetközi kurzusok résztvevőjeként – többek közt a bécsi Zeneakadémián – temérdek tapasztalatot szereztem. A meghívások közül, amelyeket eddig kaptam, az elmúlt nyáron Norvégiában történt bemutatkozást tartom a legjelentősebbnek. Ezen az európai grand prix versengésen a nemzetközi zsűri a nyolc legjobb ifjú európai zenész közé választott be. 1999-ben a Bottesini-versenyen a legifjabb muzsikusként a legjobb hat között végeztem.Rácz Ödön egészen korán eljegyezte magát hangszerével.– Úgy kezdődött – magyarázza –, hogy kicsi koromtól állandóan a „nagyok” lemezeit hallgattam. Azután mára megadatott az a szerencse, hogy jó néhányukkal személyes kapcsolatba kerülhettem, játszhattam nekik. Igazából nem könnyű szólistaként ezzel a hangszerrel „betörni”. Kevés a bőgős, így a versenyek száma is gyérebb, tehát a feltűnés lehetősége is keveseknek adatik meg. És még valami – így jegyzi meg a fiatal tehetség –, rengeteg háttérmunkára, pénzügyi segítségre van szüksége. Még jó, hogy édesanyja a menedzselését irányítja, és fel se lehet sorolni, mennyien támogatják tartósan (elsőként is a Nemzeti Kulturális Alapprogram) a kurzusait, fellépéseit.– Lát-e különbséget az itthoni és a külföldi megmutatkozási alkalmak között? Vajon milyen az elfogadottsága a nagybőgőnek mint szólóhangszernek, s egyáltalán, mekkora repertoárból lehet választani?– Bizony, alig ötven-hatvan esztendeje indult el a nagybőgő- szólózás – feleli Rácz Ödön. – Az a legnagyobb gond, hogy kevés versenyművet írtak a hangszerre. A legfontosabb szerzők egyike, aki versenyművet és előadási darabok egész sorát komponálta, az itáliai Bottesini. Szomorúan mondom, hogy ma idehaza a nagybőgő nem megbecsült instrumentum. Magyarországon nem egy rendkívül ígéretes ifjú zenész – hegedűs, csellista – van, de számukra is kevés koncertlehetőség adódik. Általában az a tapasztalatom – véli a tizenkilenc esztendős muzsikus –, hogy a klasszikus zenére nálunk egyre kisebb az igény. Németországban, Olaszországban például általánosan elfogadott a bőgős szólózás is. Remek színvonalon játszanak az ottaniak, és a média is állandóan jelen van, segíti az ismertté válásukat.Ez a tekintélyt parancsoló méretű hangszer sajátos igényeket támaszt a megszólaltatójával szemben.– Akárkiből nem lehet nagybőgős. Először is megfelelő fizikai adottságokkal kell művelőjének rendelkeznie – hangsúlyozza Rácz Ödön. – Nem könnyű megszólaltatni, így aztán az eredmények eléréséhez elengedhetetlenül nagy kitartás és szorgalom kell. Csak a beskálázás két-három órát vesz igénybe. De minden fáradságot megér a rengeteg gyakorlás. Külsőre is teljesen más, mint a többi hangszer. Amikor mellette állok, olyan, mintha átölelném.Hogy miket játszik rajta szívesen? Erre így válaszol Járdányi Gergely zeneakadémiai növendéke:– A romantikus művek a legkedveltebbek. Szeretnék majd átiratokat készíteni, minél többet, hegedűre és csellóra készült darabokból, hiszen egy idő után elfogynak az eredeti bőgős művek. Gyakorlatilag valamennyi versenyművet és szonátát előadtam már. Így aztán érdekelnek az újdonságok, a modern kompozíciók is. Victor Máté már írt a számomra egyet.S hogy milyennek látja a jövőjét a komolyan gondolkodó, fiatalon is jelentős hivatástudattal felvértezett zenész? Szeretné egy rangos nemzetközi versenyen elérni az első helyezést, de ennél is nagyobb vágya, hogy egyszer valamelyik nagy zeneakadémián a nagybőgőtanár lehessen.

Interjú Rácz Ödön nagybőgőművésszel

2010 március 18. (csütörtök) 10:05 adminisztrátor

Rácz Ödön, a mindössze 28 éves nagybőgőművész 2009. márciusában a Bécsi Filharmonikusok szólóbőgőse lett. Ezen jelentős alkalomból kérdeztük zenei neveltetéséről, pályája felíveléséről.

Mikor kezdtél nagybőgőzni? 9 éves koromban kezdtem el nagybőgőzni, első óráimat édesapámtól kaptam, aki szintén nagybőgős. Számomra nem volt kérdés, hogy nagybőgős legyek, hisz lakásunk minden sarkában egy bőgő nézett rám, és míg más gyerekeket a foci vagy a játszótér vonzott, engem ez a csodálatos hangszer.

Hirtelen robbantál be a köztudatba, amikor 1996-ban megnyerted a Ki mit tud?-ot. Hogyan élted meg ezt a versenyt? Őszintén, ha most visszagondolok, valóban ez a verseny indította el a zenei pályámat. Amikor ezt a versenyt 15 évesen megnyertem, nem gondoltam akkor arra, hogy ez mekkora megmérettetés: tv, közönség, zsűri, stb., csak egyszerűen élveztem a zenét a színpadon a hangszeremmel.

Cd felvételed is készült, mesélj róla! Több cd felvételt is készítettem. Egy évvel a verseny után "A nagybőgő ifjú mestere" cd-t, valamint Járdányi Gergellyel G. Bottesini két bőgőre írt műveit. Nagyon sok felvétel van, amelyben mint kamarazenész szólista szerepelek.

Felvettek a Főiskolára, Járdányi Gergely osztályába, de mégis Bécsben kötöttél ki. Mi motivált téged ebben? Járdányi Gergelynél 5 évig tanultam, akitől nagyon sok zenei finomságot, gyönyörű hangképzést sajátíthattam el. Mai napig sem tudom elfelejteni azokat a plusz órákat, amelyeket a nyári szünetben tartott nekem. Bécsben pedig azért szerettem volna továbbtanulni, mert szerettem volna kitörni a magyar zenei életből, és inkább megismerni a bécsi, illetve a nemzetközi zenei életet. Nem utolsó sorban pedig legnagyobb zenei példaképemnél Alois Posch-nál akartam tanulni, akit a legnagyobb zenésznek és legjobb bőgősnek tartok. Ö az a személy, aki az elmúlt 8 évben mindig és minden helyzetben őszinte segítségét nyújtotta, mindent megtett számomra és azok számára, akik valóban el akartak érni valamit.

Hogy érezted magad Bécsben tanulmányaid alatt, milyen volt a beilleszkedés? Bécsben a kezdet nagyon nehéz volt, rendszeresen napi 6 órát gyakoroltam a kollégium bicikli tárolójában, mivel kollégiumi társaim elviselhetetlennek tartották a metronóm hangját, és azokat a mély "zúgó" hangokat. Bécsi tanulmányaim 2. évében már nem tudtam megélni a haknikból, így majdnem otthagytam Bécset, de hála Istennek, hogy abban az évben, 2002-ben megnyertem a bécsi zeneakadémia szólista versenyét, ahol zongoristák, csellisták, hegedűsök voltak a vetélytársaim. A hír gyorsan elterjedt, és nemsokára már hívtak kisegíteni a bécsi Operaházba.

Amikor felvételt nyertél a Bécsi Filharmonikusokhoz, mit gondoltál akkor? 2004-ben vettek fel a Bécsi Filharmonikusokhoz, mely a Bécsi Opera zenekara is egyben. 2005-tól örökös tagja vagyok a zenekarnak. Számomra ez volt minden zenei vágyam, és fő célom. Ezzel elértem azt, amiért 15 évig gyakoroltam, kűzdöttem és elviseltem minden rágalmat és gonosz kritikát. GYŐZTEM.

Kollégáid hogyan fogadtak akkor és hogyan állnak hozzád most? Kollegáim jól és kedvesen fogadtak, bár 3 hónapig nem kaptam szabadnapot, és 2 évig minden turnét csinálnom kellett. De alapvet6en a zenei teljesítmény és a hozzáállás volt a döntő, és ezekkel nem volt problémám.

Versenyeken is voltál, melyeken? T6bb nemzetközi versenyen voltam, Bukarestben a zsűri különdíját kaptam, valamint 4. helyezettet.

Az ARD verseny a világ legrangosabb versenye, 3. helyezést értél el 2003-ban. Milyen érzés volt a dobogó fokán állni, és tudni, mekkora nagyságok értek el hasonló eredményt? Hogy készültél fel a versenyre? Az ARD versenyre volt a legnehezebb a felkészülés, mert a műsor a legnehezebb programok közé tartozik, amit egy bőgős eljátszhat. Három hónapon át gyakoroltam napi 5-6 órát, egyetlen egy célom volt, hogy ezen a versenyen egy hangot se hibázzak, és minden tökéletes legyen. A többi izlések és pofonok. Pl. ha gyakorláskor eljátszottam egy koncertet, és volt benne egy hamis hang, akkor képes voltam elölről eljátszani, és ezt addig csináltam, ameddig nem mertem hibázni, mert az egy következő fél órámba került volna.

A mostani próbajátékon hány jelentkező volt? Hány fordulós volt? A mostani szólóbőgő próbajátékon 23 jelentkező volt, ebből 12-t hívtak meg. Két kritérium volt: az illetőnek "A" kategóriás állásának, valamint nemzetközi verseny győztesnek kellett lennie.

Ez a siker a hazai nagybőgősök szívét is megdobogtatja. Mikort6l töltöd be az állást? 2009. március 19-én kaptam meg az állást, és már 20-án a Falstaff-ot mint szólóbőgős játszottam, az utána következő napokban pedig C.Thielemann-al vettünk DVD-re 2 Beethoven szimfóniát.

Úgy érzem bedobtak a mélyvízbe... Hány koncertetek van egy évadban? Egy hónapban operával együtt kb. 20 előadásunk van, plusz a próbák. így egy évben 240-250 előadást játszunk.

Mondj pár jó tanácsot a hazai muzsikusoknak. Büszkéknek kell lennünk, hogy Magyarországon sok tehetséges zenész van, és három olyan nagy zeneszerzőnk, mint: Bartók, Kodály, Kurtág, és töménytelen nemzetközi nagy szólistáink. Nekünk, magyar zenészeknek nagy szívünk van a zenéhez, és ne feledje soha senki, hogy ez mindennél fontosabb.

Mik a további terveid? Együttesünkkel a The Boheme Philharminics-al júniusban készítjük újabb lemezünket, és a jövőben szeretnék Magyarországon is több koncertet játszani.

Köszönöm az interjút és sok sikert kívánok a Bécsi Filharmonikusok nagybőgőszólamának élén. Fervágner Csaba 2009. május